3 szuper játékos feladat céges csapatépítőkhöz

fooldal > 3 szuper játékos feladat céges csapatépítőkhöz

Hiányzó szöveg: 4039, 1

3 szuper játékos feladat céges csapatépítőkhöz


2020/12/08
VN

Éppen szervezed a nemsokára esedékes céges csapatépítő tréninget, és ehhez keresel játékos feladatokat? Akkor most jól figyelj, mert mutatunk 3 igazán mókás, de egyben hasznos csapatépítő feladatot, amit imádni fogsz!

3 legjobb feladat céges csapatépítőkhöz

#1: Három igaz, egy hamis

Ez egy nagyon jó bemelegítő feladat, ami abban segít, hogy a kollegák megismerjék egymást közelebbről, és így kicsit a hangulatot is oldódjon azzal, hogy titkokat, eddig nem tudott részleteket tudnak meg egymásról. A játék nagyon egyszerű, semmire sincs szükség, és egyszerre sokan is játszhatják, semmiféle létszám megkötés nincs, de azért 3-4 ember minimum kell hozzá. A játékosoknak fel kell sorolniuk, ahogyan a név is mutatja, három igaz és egy hamis állítást magukról, lehetőleg úgy, hogy a hamis minél hihetőbb, az igaz minél hihetetlenebb legyen, hogy nehezen legyenek elválaszthatóak. A többiek feladata pedig kitalálni, hogy melyik a kakukktojás, azaz a hamis állítás.

 



#2: Tojásejtés

Ez egy olyan izgalmas feladat, amiben kulcs a kommunikáció, ezzel a feladattal igazán lehet fejleszteni a részlegek közötti hatékony kommunikációt. Lássuk miről van szó, hogyan néz ki ez a csapatépítő feladat! Először is szükség lesz néhány tojásra és egy-két irodai felszerelésre.  A játék célja pedig, hogy a csapatnak egy „védőburkot” kell építeni egy nyers tojás köré, ami képes megvédeni azt egy nagyjából 3 emeletes zuhanástól, irodai felszerelésekből. Erre a feladatra akár egy-másfél óra is rászánható, hogy a csapat tudjon tervezni, stratégiát alkotni, majd kivitelezni. Tehát a feladat egy problémának a hatékony megoldása közös erőkkel.

 

#3: Körbeszéd

Ez egy igazán vicces, izgalmas, de egyben fejleszti is a kommunikációt, ami ugye a fő cél. A feladat elsőre egyszerűnek tűnhet, de igazából nagyon nem az, de hát ez teszi úgy igazán izgalmassá az egészet. A csoport tagjainak egy két végénél összekötött hosszú madzag köré kell állniuk, méghozzá úgy, hogy egy kört alkossanak, így alakul ki majd a körbeszéd. A feladatuk az lesz, hogy mindenféle formákat készítsenek a madzagból (négyzeteket, nyolcasokat, háromszögeket, és sorolhatnánk). Ezt pedig tovább lehet nehezíteni azzal, hogy mindenkivel felvetetsz egy szemkendőt, vagy elnémítasz egy-egy játékost. 
 

 

A helyszínhez is van ám egy szuper tippünk, nemcsak a feladatokhoz, méghozzá az ajkai Kristály Hotel, nézd meg itt: csapatépítő hotelben!







Kommentek

« »

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni


Legfrissebb cikkek


3 szuper játékos feladat céges csapatépítőkhöz
Éppen szervezed a nemsokára esedékes céges csapatépítő tréninget, és ehhez keresel játékos feladatokat? Akkor most jól figyelj, mert mutatunk 3 igazán mókás, de egyben hasznos csapatépítő feladatot, amit imádni fogsz!
Edzés otthon, könnyedén
Hiába van kijárási korlátozás, hiába zárnak be egyes helyek, attól még igenis nagyon fontos megfelelő karban tartani a testünket. Sőt, épp a vírus miatt most különösen fontos, hogy amennyire csak lehet, jó karban tartsuk magunkat, hiszen így nehezebben gyűr le a betegség. Mutatok néhány egyszerű módszert, amivel otthon is tudsz sportolni!
Ne hagyd ki, ha Budapesten jársz!
A magyar lakosságnak mintegy egy tizede lakik a fővárosban. Számukra egyes dolgok már megszokottak, amik az idelátogatóknak viszont érdekességet jelentenek. Ebben a cikkben mutatok néhány helyet, ahova mindenképpen érdemes ellátogatnod, ha felkerülsz Budapestre!
Blog

Alapvető tanácsok, természetes megoldások és rafinált ötletek egyetlen weboldalon, amik segítenek túllendülni a nehéz helyzeteken, megoldani a mindennapi problémákat, és kicsit megszínesítik a szürke hétköznapokat. Gasztronómia, utazás, háztartás, természetes gyógymódok? Tájékozódj az Altera blogon mindezt a természet erejével!

Alapvető tanácsok

Olyan alapvető tanácsokat szeretnél hallani, amit akár anyukád is mondana, ha lehetőséged lenne gyorsan kikérni a véleményét? Olvasd el tanácsainkat, amik olyanok mintha a legjobb barátnőid, a gondoskodó nagymamád vagy éppen a testvéred jó tanácsait blogunk sorai közé rejtették volna. Itt olyan alapvető jó tanácsokat olvashatsz, amik sok helyzetben hasznodra lesznek majd az élet minden területén!

Természetes megoldások

A legjobb dolgokat a természet alkotta. Ehhez kétség sem fér. Éppen Ezért a blog is természetes megoldásokkal szeretné megoldani a problémáidat. Olyan hasznos eszközöket mutatunk be nektek, amik mindenfelé mesterséges, művi eszköz nélkül is képes csodát művelni, csak figyelj! Természetes megoldások a természet erejével!

Rafinált ötletek

Néha az élet nagy dolgaihoz szükség van egy kis éles látásra, egy kis leleményességre, néhány rafinált ötletre. Ha úgy érzed, az élet nehéz feladat elé állított, újat húzott veled, akkor kapd elő az AlteRA blog rafinált ötleteit és mutass te is valami újat neki!