Legjobb ajándék ötletek kislányoknak: ezeknek az ajándékoknak örülnek legjobban a kislányok

fooldal > Legjobb ajándék ötletek kislányoknak

Hiányzó szöveg: 4039, 1

Legjobb ajándék ötletek kislányoknak


2019/10/28
VN

A gyerekeknek való ajándék vásárlás sokszor nem is olyan egyszerű feladat, mint gondolnánk. Nem elég azt figyelembe venni, hogy minek örülne, habár legtöbbször ezt is elég nehéz kitalálni, azt is figyelembe kell venni, hogy valami olyat válasszunk, ami fejlődésére is jó hatással van. Ezért most összeszedtünk néhány olyan dolgot, amiket a kislányok is szeretni szoktak, e mellett kifejezetten jó hatással van fejlődésükre. Nézzük mik ezek!

Hasznos ajándékok gyerekeknek

1. Sporteszközök. 

Nagyon jó ajándékötlet egy sporteszköz, legyen ez labda, hullahopp karika, görkorcsolya, tollas, frizbi, vagy bármi más. A sport ugyanis nagyon fontos a gyerekek számára, hiszen elsajátíthatják a jobb mozgáskordinációt, illetve hozzájárul az egészséges testi fejlődésükhöz is. Ha csapatban játszanak, akkor pedig még egymásra is oda kell figyelniük, így koncentrációs képességeik is javulhatnak. Jobb, ha még időben elkezdenek sportolni, hiszen az iskolában mindenképp kell majd.

 



2. Élethű játékbabák

A lányok kedvenc időtöltése általában a babázás, de néha a fiúktól sem áll messze ez a játék. Sokan bugyutának tartják a babázást, pedig ez nem így van. Sok kislány a babák segítségével játszik el szerepeket, általában az anya szerepét. A szerepjáték pedig nagy hatással van az érzelmi és értelmi fejlődésükre egyaránt. Ezért egy baba is nagyon jó ajándék lehet, ami hozzájárul ahhoz, hogy a kislányok elsajátítják a szociális élet normáit. Minél inkább hasonlít a baba a valóságoshoz annál jobb, ezért mindenképp élethű játékbabák vásárlását ajánljuk.

 

3. Készségfejlesztő játékok

Sokan azt gondolják a készségfejlesztő játékokról, hogy a gyerekek nem rajonganak értük, hiszen ezek nem is játékok, sokkal inkább tananyagok. Pedig ez egyáltalán nem így van. A legtöbb gyerek oda van ezekért a játékokért, és játszva sajátítják el a játék adta készségeket. Számtalan változatban lehet ezeket a játékokat kapni, amik a legkülönfélébb játékos módon segítik a gyerekek fejlődését, legyen szó kézügyességről, logikáról, memóriáról, vagy bármi egyébről. Nagyon jó választás lehet nemcsak lányoknak, hanem kisfiúknak is.
 







Kommentek

« »

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni


Legfrissebb cikkek


3 szuper játékos feladat céges csapatépítőkhöz
Éppen szervezed a nemsokára esedékes céges csapatépítő tréninget, és ehhez keresel játékos feladatokat? Akkor most jól figyelj, mert mutatunk 3 igazán mókás, de egyben hasznos csapatépítő feladatot, amit imádni fogsz!
Edzés otthon, könnyedén
Hiába van kijárási korlátozás, hiába zárnak be egyes helyek, attól még igenis nagyon fontos megfelelő karban tartani a testünket. Sőt, épp a vírus miatt most különösen fontos, hogy amennyire csak lehet, jó karban tartsuk magunkat, hiszen így nehezebben gyűr le a betegség. Mutatok néhány egyszerű módszert, amivel otthon is tudsz sportolni!
Ne hagyd ki, ha Budapesten jársz!
A magyar lakosságnak mintegy egy tizede lakik a fővárosban. Számukra egyes dolgok már megszokottak, amik az idelátogatóknak viszont érdekességet jelentenek. Ebben a cikkben mutatok néhány helyet, ahova mindenképpen érdemes ellátogatnod, ha felkerülsz Budapestre!
Blog

Alapvető tanácsok, természetes megoldások és rafinált ötletek egyetlen weboldalon, amik segítenek túllendülni a nehéz helyzeteken, megoldani a mindennapi problémákat, és kicsit megszínesítik a szürke hétköznapokat. Gasztronómia, utazás, háztartás, természetes gyógymódok? Tájékozódj az Altera blogon mindezt a természet erejével!

Alapvető tanácsok

Olyan alapvető tanácsokat szeretnél hallani, amit akár anyukád is mondana, ha lehetőséged lenne gyorsan kikérni a véleményét? Olvasd el tanácsainkat, amik olyanok mintha a legjobb barátnőid, a gondoskodó nagymamád vagy éppen a testvéred jó tanácsait blogunk sorai közé rejtették volna. Itt olyan alapvető jó tanácsokat olvashatsz, amik sok helyzetben hasznodra lesznek majd az élet minden területén!

Természetes megoldások

A legjobb dolgokat a természet alkotta. Ehhez kétség sem fér. Éppen Ezért a blog is természetes megoldásokkal szeretné megoldani a problémáidat. Olyan hasznos eszközöket mutatunk be nektek, amik mindenfelé mesterséges, művi eszköz nélkül is képes csodát művelni, csak figyelj! Természetes megoldások a természet erejével!

Rafinált ötletek

Néha az élet nagy dolgaihoz szükség van egy kis éles látásra, egy kis leleményességre, néhány rafinált ötletre. Ha úgy érzed, az élet nehéz feladat elé állított, újat húzott veled, akkor kapd elő az AlteRA blog rafinált ötleteit és mutass te is valami újat neki!